CIS döntővel támad holnap a V4 Future Sports Festival

Szerinted ki nyeri a holnapi döntőt?

A V4FSF 2021-es felvonásán egyértelmű bajnokesélyes csapat a Gambit, még akkor is, ha az első meccseiken nem feltétlen nyertek annyira simán, mint ahogy azt vártuk tőlük. Beleszaladtak egy-két vereségbe, de minden egyes alkalommal érezhető volt, hogy ez bizony még nem a Gambit maximális teljesítménye.

 

Ami késik nem múlik. Az elődöntőkhöz érve végre azt a Gambitet láttuk, ami már hónapok óta zsinórban veri a profi mezőny legjobbjait is.  Szükségük is volt a kiemelkedő formára, az elődöntőkben ugyanis a BIG volt az ellenfelük. 

Akár döntőnek is beillett volna a meccs, de végül úgy hozta az élet, hogy a két csapat már az elődöntőkben összeakadtak. Ráadásul a Gambit és a BIG 2021-ben még egyetlen egy meccset sem játszott egymás ellen, valahogy mindig elkerülték egymást.

A németek aligha örültek az idei első találkozásnak, legalábbis Dust2 után biztosan nem. Hiszen a Gambit ezúttal semmit sem bízott a véletlenre. Kicsit talán meglepetésszerű volt, hogy Ancient helyett Overpasst bannolt a BIG, így odaadták hobbitéknak azt az Ancientöt, amit ők egyébként szinte sosem játszanak.

Ez meg is látszott a meccsen, gyakorlatilag lemosták a németeket a szerverről. Mindössze 5 kört tudtak nyerni, majd az elveszített első pálya után fordulhattak is a következőre, Dust2-re. Az utóbbi napokban sokat láttuk a Gambitet kísérletezni ezen a pályán, és akkor bele is buktak. Most sem mondhatnánk, hogy tökéletesek voltak a D2 köreik, az A rövid támadásaik például feltűnően sokszor fulladtak kudarcba.

Összességében így is jobbak voltak, ami betudható a sok kis apró német hibának. Lassú rotálások, lassú információk, pontatlan gránátok és ami talán a legfontosabb, hiányzott syrsoN parádés AWP-s játéka. Könnyedén visszalőtték őt az oroszok, így pedig összességében 2-0-ra nyerték meg az elődöntőjüket.

Entropiq vs Fiend

A Gambit jutott tehát elsőként a döntőbe, a másik döntős posztra pedig az Entropiq és a Fiend pályázott. A bolgár csapat sokaknak okozott meglepetést az elmúlt napokban, nem csak a nézőknek, de a Magyar E-sport Válogatott, a Gambit és a Movistar Riders játékosainak is. A meglepetés ereje, a legtöbb pályán mutatott CT oldali dupla AWP-s védelmük azonban eddig juttatta őket. Az Entropiq nagy falatnak bizonyult számukra, de akkorának, hogy néhány kört leszámítva nem is igazán tudtak labdába rúgni ellenük.

Mirage-on pontosan ugyanazt láttuk, mint az elmúlt napokban mindig. Szenvedős, gyenge támadó oldalt, majd megtáltosodást CT-ben. A gond az volt, hogy az Entropiq sokkal erősebben játszott, mint a Movistar Riders, így bár néhány körrel szépíteni tudott a Fiend, a pálya megfordításához ezúttal ez kevés volt.

Az elveszített Mirage után pedig már csak percek kérdése volt a mérkőzés elvesztése. Ancient ugyanis az a pálya a Fiendnek, amit szinte sosem játszanak. Az Entropiqnál azonban kvázi hazai területnek is tekinthető, így a 16-5-ös pálya- és 2-0-ás meccsgyőzelem senkit sem lepett meg.

Ezzel két CIS csapat jutott be a holnapi döntőbe. Nagyon úgy tűnik, hogy a CIS éra még mindig tart, és ez alól nem kivétel a V4 Future Sports Festival 2021-es felvonása sem. Egyetlen kérdés maradt már csak holnapra. Gambit vagy Entropiq?

Legolvasottabb hírek

    RSS hírek