Bemutatkoznak a meghívott csapatok is: FaZe Clan

Ismerjétek meg jobban a Major ezüstérmes FaZe Clant, mely jelenleg a világ legjobb csapatának számít!

A FaZe Clant 2010-ben alapította 3 játékos, név szerint Housecat (később Timid), ClipZ és Resistance. Az eredetileg Call of Duty trükkökre és montázsokra alapozó csatorna hamar híressé tette őket a közösségben, majd egyénileg is többmilliós rajongótábort építettek ki. A hírnevet arra használták fel, hogy e-sport szervezetet építsenek az OpTic Gaming mintájára, mely később az egyik legnagyobb rivalizáláshoz vezetett a versenyszerű videojátékok történetében. Az éveken át tartó harc a két oldal közönsége között hatalmasra duzzasztotta a klánokat, és a CoD-ok után több játékot is felvettek repertoárjukba, többek között a CS:GO-t.

Így jutottunk el odáig, hogy a FaZe 2016-ban leigazolta a G2 európai játékosaiból álló csapatát, mely a nemzetközi tornákon igen jól szerepelt, de egyet sem nyert meg. Egyértelműen az volt a szervezet célja, hogy legyőzze az OpTic-ot ebben a címben, ám az ők próbálkozása sikeresebbnek tűnt a stanislaw-féle felállással és ez arra kényszerítette őket, hogy szépen lassan lecseréljék Håvard "rain" Nygaard mellől a társakat a nagyobb siker reményében. Másfél évvel az alapítás után már alig lehetett ráismerni a FaZe-re, hiszen olyan sztárokat vásároltak meg, mint a legendás dán irányító, Finn "Karrigan" Andersen. Később őt követték a világ legjobb játékosai, mint a bosnyák csodagyerek, Nikola "NiKo" Kovač, a szlovák-magyar állampolgárságú AWP-hős, Ladislav "GuardiaN" Kovács és a svéd nemzetiségű többszörös Majorbajnok, Olof "olofmeister" Kajbjer.

Bár utóbbi két játékos beszerzése előtt már top 3 csapatnak számítottak, a krakkói Majorön mindenkit megleptek azzal, hogy utolsó helyen estek ki. A valódi áttörést az ezt követő dupla csere hozta meg, ugyanis rögtön a második versenyüket pályavereség nélkül nyerték meg New Yorkban, majd dominálták az ELEAGUE Premier mezőnyét is Atlantában. A következő időszakban több döntőbe is bejutottak, de folyamatosan alulmaradtak és végül elérkeztünk a bostoni Majorhöz, melyet egyértelmű esélyesként vesztettek el a hazai csapat ellen.

Nyilvánvaló törést okozott a játékosokban ez a bukás, ám egyben megnövelte az éhségüket is, amit az IEM Katowicén elért újabb 2. hely csak tovább fokozott. Sokat jelent a számukra ilyen előzmények után a V4 Future Sports Festival, hiszen jó ideje nem tudtak egyetlen címet sem szerezni, tavaly pedig elvesztették a legtöbb döntőjüket a rivális SK Gaming ellen. Bár önmagában nagy teljesítmény ennyi finálét játszani és a konzisztens szerepléseknek hála mára a világ legjobb csapata lettek, de egy igazi sportoló számára csakis a győzelem számít és Karriganék égnek a vágytól, hogy egy újabb trófeát emeljenek a magasba, melyre minden esélyük meg is lesz Budapesten.

Legolvasottabb hírek

    RSS hírek