Fordítás után a szerb páros nyerte a V4 FSF FIFA 22 versenyét

Elképesztő menetelést mutatott be mindkét döntős együttes, végül mégsem a vezetést szerző duó örülhetett a finálé végén.

A csoportmérkőzések után négy nemzet játékosai maradtak talpon a V4 Future Sports Festival FIFA 22 tornáján. A felsőáig elődöntőkben előbb a magyarok nyertek egyetlen góllal a több nagyobb helyzetet is elpuskázó csehekkel szemben, miközben a másik párharcban a lengyelek  egy bátor támadó futballnak köszönhetően meg tudták lepni a szerbeket, és végül leküldték őket az alsó-ágra 2:1-es összesítéssel.

A felső-ágon aztán a lengyelek igazolták harcosságukat, mert bár az első találkozójukat megnyerték 1:0-ára, utána hármat kaptak a Chris_Maj és molnargabo kettőstől, de még ekkor sem adták fel, hiszen sikerült a lefújás előtt kétszer is szépíteniük. A 3:3 pedig aranygólos mérkőzést jelentett. Az új meccsben viszont negyedóra sem igazán telt el, amikor is a magyarok belőtték magukat a fináléba.

Alsó-ágon eközben egy drámai és maratoni küzdelemben birkózott egymással a cseh és szerb együttes. Az első találkozó hozott egy-egy találatot mindkét fél részére, majd utána meccseken keresztül beütött a gólínség. A második aranygólig tartó meccsen sikerült végül a csehek egy szöglet utáni hibáját kihasználni, és ezzel továbbjutottak a szerbek az első fordulóban. A lengyelek következtek utána, és bár ők felvállalták a nyílt sisakos játékot, hiszen a szerbek igyekeztek rengeteget birtokolni a labdát, és sok esetben hátul azt passzolgatva megtartani. Mindenesetre hiába támadtak le és szereztek vezetést, a Krunalex és brstimir mindig elő tudott húzni valami váratlant, és újfent ők bizonyultak a jobbnak.

A döntőben a magyarok készülhettek a revansra, a csoportmérkőzések során a szerbek 3:2-re akkor le tudták őket győzni. A kezdő sípszó után viszont nem alakult jól számukra a helyzet, a vezetést ugyanis a szerb duó hozta össze, és bár erre jött még egy válasz, sokáig nem volt egál az állás. Az újabb szerb találat, mint később kiderült a győztes is volt egyben, mert bár hiába volt két-három nagyobb lökete a hazaiaknak, Szerbia legjobbjai ezen a napon megállíthatatlanok voltak. A finálét 2:1-re behúzták, ezzel ők vihetik haza a trófeát és a mellé járó 11 ezer eurós fődíjat is.

A rájátszás mérkőzései és eredményei egy képen:

Legolvasottabb hírek

    RSS hírek