Bemutatkoznak a meghívott csapatok is: Mousesports

A FaZe mellett a másik nagy esélyes a Mousesports csapata, ismerjük meg őket.

A német szervezet 2002-ben alakult Berlinben, először, mint Counter-Strike csapat. Kezdetben csak kisebb versenyeken vettek részt, viszont az évek során annyit fejlődtek, hogy nagyobb tornákon is esélyesnek számítottak. 2006-ban már az egyik legnagyobb gaming szervezetnek számított Európában, ugyanis CS-ben, Warcraft III-ban, Quake 4-ben és Unreal Tournamentben is remekeltek a játékosaik.

A szervezet 2012-ben indította el első CSGO csapatát, amiben az első nagyobb sikerük többek között az volt, hogy lejutottak 2014-ben az IEM Katowicére, ahol viszont egyetlen egy meccset sem sikerült nyerniük és csoportutolsóként kiestek. Rengeteg játékoscsere történt csapaton belül, nagyon sokan megfordultak a mouznál. Viszont az első komolyabb és nagyobb sikereket elérő felállásuk 2014 júniusában állt össze, nooky - allu - chrisJ - LEGIJA - tabseN ötöse két alkalommal is top3 helyezést ért el LAN versenyen. Ezt követően nooky-t gob b váltotta és allu helyére pedig NiKo érkezett. Ez a felállás sem volt hosszú életű, ugyanis NiKo, LEGIJA és tabseN majd 1 hónap után távozott és az ő hármasuk helyére érkezett a német trió, nex, Spiidi és denis személyében. Itt már egyre jobban ment a szekér a csapat számára, ugyanis öt alkalommal is a legjobb 5-ben végeztek LAN versenyen, sőt még az ESL One Cologne 2015-re is sikeresen lejutottak. NiKo ezt követően tért vissza a csapathoz Spiidi helyére és ezzel a felállással elsőként kvalifikálták magukat a román major versenyre, a Dreamhack Open Cluj-Napoca 2015-re.

NiKo ezt követően a csapat egyik alappillérévé vált, gob b pedig elhagyta a csapatot és a korábbi játékos, Spiidi tért vissza. A sok játékoscsere nem mindig tett jót a csapatnak, viszont később oskar és loWel is megfordult a csapatban, lejutottak az ESL One Cologne 2016-ra, az MLG Colombus 2016-ra, majd a következő évben az ELEAGUE Major-re is. Ezt követően, ahogyan azt már biztosan mindenki jól tudja, NiKo az épülő sztárcsapathoz, a FaZe-hez igazolt és itt már kezdett körvonalazódni a mouz jelenlegi felállása. A fiatal észt tehetség, ropz is csatlakozott, majd később az ex-HR játékos STYKO, és a PENTA Sports korábbi tagja, sunNy egészítette ki a felállást. Egyre jobban kezdenek összeszokni a srácok és számos szép eredményt is elértek azóta. Megnyerték a StarSeries i-League 4. szezonját és az ESG Tour Mykonos 2017-et is, ezen kívül, egészen a negyeddöntőig meneteltek az idei ELEAGUE Majorön.

Mindenképp egy nagyon jó csapatról beszélünk és ha valakik, akkor pont ők azok, akik mindig tudnak meglepetést okozni, úgyhogy tartsuk szemmel őket a V4 Future Sports Festivalon is.

Legolvasottabb hírek

    RSS hírek

      E-sport

      lolcrfifacs