Tóth László

A Magyar Amerikai Football Szövetség Alapító elnöke, 2017. évi WAF Budapesti Szkander VB Szervezési Igazgatója, FODISZ Elnökség tagja, Szakmai Igazgatója, NVESZ Elnökség tagja, Oktatási Bizottság Elnöke vagyok.
Honvéd sportiskolás diákként már gyerekkorom óta kapcsolatban vagyok a sporttal. 13 éve sportági, szövetségi, 2016-tól sport-köztestületi vezetői munkák mellet az edzőképzés, utánpótlás nevelés, diáksport, azon belül a fogyatékos diákok sportjával foglalkozom. A fenti sportszövetségekben, sportszervezetekben végzett napi, heti feladatok kitöltik az életem, illetve ezek a feladatok jó rálátást biztosítanak a különböző sportágak, korosztályú sportolók, sportszervezetek életére, hazai és nemzetközi szinten is. Természetesen én magam is napi szinten használom az informatikai eszközöket, és játszottam sok számítógépes játékkal. Pl. MADDEN, FIFA, NBA, NHL, Golf, sakk, póker, bridzs, autós, repülős szimulátor játékok illetve akció, és egyéb stratégiai, városépítő (SIM Sity) játékokkal. Jelenleg ha van időm logikai és kártyajátékokkal (majhong) játszom online és offline.